fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Hiba
  • JUser::_load: Unable to load user with id: 1545

Franck Ribéry visszatér Marseillebe

„Természetesen az lenne a legjobb, ha nálunk maradnának”, mondta Jürgen Klinsmann az FCB.tv-nek adott interjújában. „Másfelől azonban remélem, hogy jót fog tenni mindenkinek ez a kis kimozdulás. A külföldi játékosok pedig ismét hazatérhetnek”, tette hozzá a Bayern trénere. Az otthon maradtaknál, mint például Zé Roberto esetében, a teljesítmény és erőnlét fenntartása lesz a cél: „Ez a legjobb, amit ebben a helyzetben csinálhatunk”, folytatta Klinsmann.

Az első mérkőzés - ahol már szerepet játszanak a Bayern játékosai - kedd este kezdődik majd. Brazília és Olaszország az angliai Emirates Stadion-ban küzd meg egymásellen. Mind a két válogatottba behívót kapott egy-egy játékos. A brazilokat természetesen Lucio, míg az olaszokat Luca Toni erősíti majd. „Nem lesz könnyű megállítani őket. Soha nincs szándékomban egy játékosnak sérülést okozni, de így, hogy Luca olasz mezben lép majd pályára, mindenki biztosra veheti, hogy nem fogok vele kesztyűs kézzel bánni”, hangoztatta Lucio a kollégái előtt.

A másik nagy összecsapás szerda este, Marseilleben (Stade Velodromeban) lesz majd. Franciaország fogadja az argentin válogatottat, ahol Franck Ribéry és Martin Demichelis is főszerephez juthat. „Természetesen fel vagyunk tüzelve, és nagyon motiváltak vagyunk. Egy nagyszerű mérkőzés lesz, egy nagyszerű közönség előtt. Egyértelműen francia győzelmet várok”, vélekedett Franck Ribéry. „Biztosan elő fognak majd jönni az emlékek a fejemben, ugyanis két nagyszerű évet töltöttem Marseillben”.

Az amerikai fiú Mexikó ellen

A német válogatott, Philipp Lahmmal, Bastian Schweinsteigerrel és Miroslav Kloseval készül az év első válogatott sikerére. Németország a düsseldorfi LTU-Arenában fogadja majd Norvégia együttesét. „Nagyszerű, hogy a hosszú szünet után ismét találkozhatunk a válogatott béli csapattársakkal”, fűzte hozzá Lahm a mérkőzéshez.

Fontos világbajnoki kvalifikációt érő pontokért utazik Landon Donovan, az amerikai válogatottal, a szomszédos Mexikóba. „Ez ott egy klasszikus rangadónak számít”, vélekedett Jürgen Klinsmann a mérkőzésről. „Az eddigi mérkőzéseken mindig áthúzták a számításainkat, ha ezen most sem bírunk javítani, akkor nagyon nehéz lesz győzni”, mondta a főszereplő, Landon Donovan.

Altintop és Van Buyten is munkában

A török válogatott Izmirben fogadja majd Elefántcsontpartot. Altintop reméli, hogy ezzel a mérkőzéssel felhívhatja magára a figyelmet a Bayernnél, és a továbbiakban több lehetőséget kap majd a klubjában. Hasonló reményekkel vág neki az utazásnak Daniel van Buyten is, aki hazájába, Belgiumba utazik, ahol a válogatottal Szlovéniát fogadják majd, szerda este.

Klinsmann reméli, hogy sikerélményben lesz része a belga óriásnak, ugyanis Lucio és Demichelis mögött bizony várnia kell a sorára. „Nagyon sajnálom, de Danielnek padoznia kell, mert Lucio és Demichelis személyében, két nagyszerű belsővédőnk van”, mondta Klinsmann. Mark van Bommel ugyanezen a napon, a holland válogatottal, Tunézia ellen játszik majd Radesben.

alt

Forrás: www.fcbayern.de
Szerk.: Joy

Módosítás: aug. 22., 19:35

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség