Németország maximális pontszámmal, azaz két győzelemmel kezdte el az EURO2012-es selejtezősorozatot. A brüsszeli siker után kedd este Kölnben Azerbajdzsánt győzte le a Nationalelf 6:1-re. Jelenleg hat ponttal vezeti Löw gárdája az A csoportot, holtversenyben azzal a Törökországgal, mellyel október 8-án találkoznak majd Berlinben.
Csaknem 44 ezer néző láthatta a RheinEnergie Stadionban, ahogy Westermann a félidő derekán (28. perc) megszerezte a vezetést, majd ahogy a szünet előtt közvetlenül Podolski és Klose tette megnyugtatóvá a németek előnyét. Az 53. percben Sadigov öngóljával már 4:0 volt az állás, de az 57. percben Cavadov szépíteni tudott. Badstuber (86. perc) és Klose (93. perc) találatai tették igazán fölényessé a Nationalelf diadalát.
Energikusság és élvezet
„Hat gólt lőttünk, szóval elégedettek lehetünk” – nyilatkozta Philipp Lahm, a válogatott csapatkapitánya, majd hozzátette, hogy „a csapat élvezte a játékot és a góllövést, ahogyan mindannyian láthattuk az este.” Löw érthetően szintén elégedett volt a fiaival. „A passzjátékunk fantasztikus volt, öröm volt látni, mennyire kombinatívan játszunk. Szintén jó dolog, hogy 3:0 után sem álltunk vissza” – értékelt a szövetségi kapitány.
A világranglista 105. helyezettje ellen Löw a sérült Marcell Jansen helyén Sascha Riethert játszatta, Lahm pedig átkerült a baloldalra. Ezen kívül azonban nem változott a kezdő összetétele a brüsszeli mérkőzéshez képest: Klose, Badstuber és Lahm végig a pályán volt, míg Müllert a 62., Schweinsteigert pedig a 78. percben cserélte le a kapitány. Kroos és Gomez ezúttal nem kapott lehetőséget.
Badstuber letette a névjegyét
Két müncheni játékos is mérföldkőhöz ért a pályafutásában ezen a találkozón. Badstuber hatodik alkalommal volt végig a pályán német mezben, és sikerült megszereznie az első gólját a válogatottban. Klose a 103. szereplésén két gólt lőtt, így összességében már 55 találatnál jár. Ezzel beérte az örökranglista második helyezettjét (Joachim Streich), és mindössze 13 találattal van lemaradva a Nemzet Bombázójától, Gerd Müllertől.
Forrás: www.fcbayern.de