fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Válogatott: Ribery győzött, Tymo vesztett

A gelsenkircheni Németország - Ausztria mérkőzés mellett még két olyan válogatott találkozót rendeztek pénteken, melyen a Bayern München valamely játékosa is érdekelt volt: Tiranában és Harkovban.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a német válogatott lett az első csapat, amely biztosan sikerrel vette a selejtezőket. Az Ausztria elleni 6-2-es siker alkalmával egyetlen játékosunk sem talált be az ellenfél kapujába, azonban érdemes kiemelni, hogy volt olyan időszaka a mérkőzésnek, amikor Mesut Özil kivételével az egész német csapatot a Bayern München jelenlegi vagy volt játékosai alkották.

S az ellenfél soraiban is akadt egy játékosunk: David Alaba. A 6-2-es német siker egyben azt is jelentette egyébként, hogy Ausztria ellen lépéssel ismét távolabb került a második hely megszerzésétől. Három mérkőzéssel a vége előtt 6 pont a hátrányuk a törökök, és 5 az egyel több meccset játszott belgák előtt. Kedden viszont Ausztria Törökországot fogadja. 

Egy további játékosunk számára volt sikeres a pénteki selejtező forduló: Franck Ribery és Franciaország Tiranában lépett fel. A franciák Riberyvel végig a pályán 2-1-re verték Albániát. Ennek a győzelemnek köszönhetően immáron egyedül vezetik a csoportjukat, de három körrel a vége előtt Bosznia-Hercegovina hátránya mindössze 3 pont.

Anatoliy Tymoshchuk Ukrajnájának már nem kell azon aggódnia, hogyan jut ki az EB-re. Az EURO 2012 társrendezője pénteken a harkovi EB-stadionban Uruguay csapatát fogadta. Az ukránok kétszer is vezettek, végül azonban a dél-amerikaiak nyertek 3-2-re. 

(1. oldal / 2)
Módosítás: szept. 03., 19:07

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség