Tízből tíz! Németország tökéletesen zárta a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőit: kedden koraeste Düsseldorfban 3-1-re verte Belgium csapatát.
Jogi Löw néhány poszton változtatott az előző összecsapáshoz képest, azonban ígéretéhez híven olyan csapatot küldött pályára, amely képes a tisztesség által megkövetelten a győzelemre játszani: Neuer – Lahm, Hummels, Mertesacker, Höwedes – Khedira, Kroos – Schürrle, Özil, Müller – Gomez.
Álmos kezdést követően - amikor még talán a belgák is elhihették, hogy lehet esélyük ezen a találkozón - a német válogatott az első félidő derekán emberelte meg magát, s két tipikus találattal döntötte el tulajdonképpen végleg a mérkőzés sorát: Mesut Özil lélegzetelállító bombagólja a technikai, míg André Schürrle kontragólja a taktikai fölényt volt hivatott megjeleníteni. A második gólnál érdemes kiemelni Mario Gomez szokatlanul remek gólpasszát.
A második félidőre két olyan válogatott érkezett ki, amely már tudta, itt nem történik csoda. Haloványan látszott ugyan a belgák akarása, de a német válogatott ezen a napon – is – legalább egy klasszissal jobb volt ellenfelénél. Olyannyira, hogy a második félidő elején Mario Gomez révén a ők növelték előnyüket.
A végjátékra előbb Marco Reus, majd Cacau és Ilkay Gündogan – aki immáron biztosan csak német válogatott lehet – érkezett. A belgák a selejtezősorozat és Európa-bajnoki álmaik lezárásaként a 86. percben bevették Manuel Neuer kapuját.
Németország 3-1-re verte Belgiumot, 30-ból 30 pontot gyűjtve jutott ki az Európa-bajnokságra. A csoport második helyén Törökország végzett.