Gólgazdag mérkőzésen ért el döntetlent a Nationalelf Ukrajnában. A Mario Gomez vezette németek egy kvázi B csapattal felállva 3-3-ra végeztek felkészülési mérkőzésen az ukránokkal szemben.
Jogi Löw alaposan meglepte a szurkolókat, amikor egy tőle teljesen szokatlan alakzatban küldte pályára válogatottját: Zieler – Boateng, Hummels, Badstuber – Träsch, Khedira, Kroos, Aogo – Özil, Götze – Gomez.
A három belsővédős hadrend mellett ezen a mérkőzésen debütált Ron-Robert Zieler is. Mario Gomez 50. alkalommal lépett pályára a válogatottban, s mivel ezzel ő volt a csapat legtapasztaltabbja, így nem meglepő, hogy a kapitányi szalagot is ő viselte.
A mérkőzés 3-3-as döntetlennel zárult, az ukránok az első félidő végén már 3-1-re vezettek, a Nationalelf gólját Toni Kroos szerezte. A második félidőben aztán már egy megerősített német válogatott játszott (Thomas Müller a 66. percben állt be). Meg is lett az eredménye: Rolfes majd Müller góljával egyenlített a Nationalelf. A 3-3-as döntetlen ezzel a csapattal, ebben a játékrendszerben mindenképpen vállalhatónak tűnik egy idegenbeli barátságos mérkőzésen.
A Nationalelf legközelebb kedden Hollandiával találkozik. A slágermérkőzésen minden bizonnyal már egy erősebb német válogatottat látunk majd, többek között Manuel Neuer is pályára fog lépni.
Dim lights Embed Embed this video on your site