fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Löw: "Ez nem egy mindent vagy semmit év"

Vasárnap és hétfőn a marketingkötelezettségek teljesítése áll a Nationalelf játékosainak és edzőinek programjában. A müncheni találkozón mások mellett Jogi Löw szövetségi kapitány a megjelent újságírók kérdéseire is válaszolt.

Az Európa-bajnokág egyre csak közeledik, így nem meglepő, ha a közvéleményt már leginkább ez érdekli, ha Jogi Löwről van szó. A kapitány az EURO2012 legfőbb esélyesét illetően nem változtatott véleményén: „továbbra is a spanyolok azok. Ezt elfogadjuk. Ez nem fog minket összetörni. Távolról sem arról van szó, hogy 2012 egy minden vagy semmit év lenne a válogatott számára.”

A szövetségi kapitány szerint ugyanis bárhogyan is alakul a Európa-bajnokság, ennek a csapatnak nincs szüksége a teljes átformálásra, nem kell majdan változtatni rajta: „A csapat csak a fejlődése elején áll. Még Philipp Lahm vagy Bastian Schweinsteiger is ott lehet 2014-ben vagy 2016-ban.”

Olyannyira nem érzi szükségét a változtatásnak a kapitány, hogy kevés esélyt lát arra is, hogy az EB-ig bezáróan új arcokkal bővüljön a keret: „Nehéz lesz bekerülni. Mindenkinek, aki még számításba akar jönni, fantasztikusan jól kell játszania. Ebben a pillanatban nagyon jól el vannak foglalva a posztok.”

Löw a két friss sérült miatt sem aggóik túlzottan: „Felhívtam Lukast. Úgy gondolom, hogy három hétig kell pihennie, az nem olyan nagy probléma.” Hasonlóan Mario Götze esetében is úgy gondolkodni a kapitány, hogy a dortmundi hamar visszatérhet. Ami négy hónappal az EB előtt igazán gondot okozna Jogi Löwnek: „ha valakinek a keresztszalagja szakadna el.”

dfb.de alapján

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség