Az új szezon már elkezdődött a Bayern számára, ugyanakkor nem alakulnak annyira fényesen a dolgok – de ugyanez igaz a bajorok Bajnokok Ligája ellenfeleire is. A román bajnokság már a hatodik fordulónál tart, a bajnok CFR Cluj pedig a hétvégén csak másodszorra tudott győzni, illetve gólnélküli döntetlennel kezdte az olasz bajnokság szezonnyitóját az AS Roma. Ezzel szemben, az FC Basel egy kiütéses sikerrel kezdte meg a felzárkózást a svájci bajnokságban.
A Bayern München nem tudta megverni a frissen feljutott Kaiserslauternt, amit döntetlen formájában lemásolt az AS Roma, hisz ők sem tudtak nyerni az újonc, AC Cesena ellen. Az Olimpiai stadionban csupán gól nélküli mérkőzésre jutott a Bayern München első BL ellenfele. A Roma szeptember 15-én látogat majd az Allianz Arénába, hogy elkezdjék a 2010/11-es sorozatot.
Frei mesterhármas
Az BL "E" kvartettjében szereplő négy csapat közül talán a Basel van a legkedvezőbb helyzeten a saját bajnokságában. Az „AXPO Super League” címvédője a hétvégén 4:1-es sikert aratott a 7. játéknapon, ezzel pedig egy pontra megközelítette a jelenleg éllovas Luzern együttesét. A Xamax ellen aratott győztes mérkőzésen egyébként Alexander Frei mesterhármast szerzett, valamint eredményes volt még a csapatból Marco Streller. Utóbbi szerezte a vezetést.
A román bajnokság címvédője hat forduló után csak a 9. a tabellán, csupán két győzelemmel állnak. Most hétvégén 2:1-es sikert arattak a Pandurii csapata ellen. A gólokat kolozsvári részről Emmanuel Koné (18p.) és Hugo Alcantara (23p.) szerezték. Az első játékrészben vitte tehát dűlőre a mérkőzést a CFR, amire csak az utolsó percekben tudott válaszolna az ellenfél, de mint később kiderült – góljuk csak a szépítésre volt elég.