A Bayern fiatal támadója, Thomas Müller elmondta, egyáltalán nem fél attól, hogy a Schalke hatalmas erősítésének a bajor sztárcsapat venné kárát. A gelsenkircheni klubot ugyan nagy vetélytársuknak tartja, de nem látja eléggé jónak őket a bajnoki címhez.
A Schalke tavaly a Bayern mögött, a Bundesliga második helyén végzett. Úgy tűnik, ebben a szezonban már nem érnék be ennyivel: A 2010/11-es szezon előtt hatalmas pénzköltésbe vetették bele magukat – többek között leigazolták Rault, Klaas-Jan Huntelaart illetve pár órával az átigazolási szezon előtt még Jose Juradó is aláírt a király-kékekhez.
A nagy nevek ellenére, Thomas Müller továbbra sem tartja végső favoritnak a Schalkét, továbbá elmondta, a Bayern idén sem fogja elszalasztani a bajnoki elsőséget, így 23-szorra is megszerzik a „salátástálat”.
„Nem félek a Schalke-tól, és biztos vagyok benne, hogy a Bayern München nyeri ismét a bajnoki címet. A Schalke sok új nevet igazolt a nyáron, de úgy gondolom, a frissen szerződötteknek időre lesz szükségük, hogy elkapják a fonalat” – mondta Bild-nek Müller. „Lehet, hogy ezek az új szerzemények másutt már letették a névjegyüket, de itt a Bundesligában más a stílus, ehhez kell majd alkalmazkodniuk” – folytatta.
A Bayern München három pontot szerzett eddigi két bajnokiján (egy győzelem, egy vereség), míg Felix Magath-ék továbbra is várnak idei első bajnoki pontjukra (két vereség).