A Freiburg ellen játszotta az első idei gálamérkőzését a Bayern, 4:2-es győzelméből pedig elsősorban azok a játékosok vették ki a részüket, akik eddig nem igazán kerültek középpontba.
Az egyik ilyen játékos Danijel Pranjic, aki ezúttal három gólpasszt is adott (köztük kettőt szögletből, ami a bajoroknál mostanában igen ritka), nem csoda, hogy 1,5-ös osztályzatot kapott, és ezzel a meccs embere lett. A horvát középpályáson kívül kiemelendő még Tymoshchuk (2), aki bajnoki mérkőzésen 2,5-nél rosszabb értékelést nem kapott még idén (igaz, ez összesen három mérkőzést jelent), valamint Demichelis és Gomez (2,5), akik nagyon sok kritikára adtak okot korábban. Schweinsteiger kettese viszont már kevésbé meglepő, a német középpályás igazi vezéregyénisége lett a Bayernnek, nem csoda, hogy már az eligazolását rebesgetik…
A Freiburg negyven percig tartotta magát, de összességében nem sok mindent mutatott, így érthető módon minden játékosa közepesnél rosszabb osztályzatot érdemelt ki a Kickertől. A meccs embere – ahgyan már említettem – Pranjic lett, a találkozó színvonalát közepesre, Peter Gagelmann munkáját pedig gyengére (4) értékelték az újságírók.
A hét embere Milivoje Novakovic (Köln), aki mesterhármast szerzett a Hamburg ellen, megszerezve ezzel a létfontosságú három pontot csapatának. A forduló válogatottjába (melyet ITT láthattok) Pranjic, Tymoshchuk és Schweinsteiger is bekerült – holott idén még az egy reprezentáns is nagyon-nagyon ritka volt…