Mainz? Veszített. Hannover? Veszített. Röviddel azelőtt, hogy a dortmundiak döntetlenje az eredményjelzőn felvillant volna, a szurkolókat már alig lehetett kordában tartani: „A német bajnok csak az FCB lesz”, visszhangzott a lelátón.
De álljunk csak meg! „Nem szabad most még eufórikusnak lennünk”, csillapította le a Christian Nerlinger az FC Kaiserslautern elleni 5:1-es (1:0) győzelmet követően a szurkolók túlzott reményeit. Bár az FC Bayern ezen a januári szombaton ebben a szezonban - ha csak időlegesen - első alkalommal kapaszkodott fel a tabella harmadik fokára és a különbség a második helyhez egészen kicsire zsugorodott – a távolság a vezető Dortmundiakhoz viszonyítva még mindig 14 pont.
Éppen ezért kérdéses, hogy bele tud-e szólni a címvédő még a bajnokságért folytatott küzdelembe, vagy pedig már nem áll a 19. forduló után ennek megfelelő helyen. „Ami az első helyet illeti, nem szabad minden héten a vízállás-jelentéssel foglalkozni”, mondta Karl-Heinz Rummenigge. A vezető egyszerűen boldog volt. „Ez egy jó meccsnap volt számunkra. Fontos lépés volt, hogy elérjük a minimális célt.” S ez a második hely.
Persze a bajnoki cím ugyanakkor egy álom maradt a német rekordbajnok táborában. „Igen, természetesen az ember fölfelé tekint, ahogy Önök is hallották a szurkolóinkat.”– mondta Louis van Gaal. „Mindig lehet reménykedni.” És vasárnap óta újra egy kicsit jobban, ennyit máris megállapíthatunk. Nem csak a versenytársak eredményei okán, hanem mindenekelőtt Arjen Robben miatt is.
A holland a Kaiserslautern ellen ünnepelte kezdőként való visszatérését, s a három gólt szerző Mario Gomez mellett a meccs embere volt. „Fantasztikusan játszott” – áradozott Rummenigge a hosszú ideig sérült holland turbó-fellépéséről. „Meggyőződésem, hogy vele sokkal több pontot tudtunk volna szerezni, mint amennyit ténylegesen összegyűjtöttünk.”
A „robbanás” Robbenen keresztül
A feljutó ellen Robben az első félidő hosszabbításában juttatta vezetéshez csapatunkat, majd röviddel a félidőt követően Gomezt segítette a 2:0-hoz – „Két tarkóncsapás” – jellemezte a Lautern edzője, Marco Kurz. Bár a vendégek Jan Moravek révén a 62. percben még egy ízben felzárkóztak 2:1-re, Gomez a két későbbi találatával (a 80., ill. a 84. percben), valamint Thomas Müller a 91. percben gondoskodott az egyértelmű különbségről. „A második játékrészben meggyőző teljesítményt nyújtottunk, erre építkezhetünk” – vélekedett Nerlinger.
„5:1-re nyertünk és az első meccs kezdőként – nagyon boldog vagyok” – jelentette ki Robben, aki a „robbanásával” a legnagyobb szezonbeli győzelmünkhöz segített bennünket . És új bajnoki ambíciók felé? „Abba kell hagynunk az erről való beszédet. Akkor is ezt fogom mondani, ha a dortmundiak még kétszer veszítenek egymás után.” – mondta. „Továbbra is magunkra kell koncentrálnunk. Képesek vagyunk még jobbra, de ma is sok hibát vétettünk.”
„Egy optimális forduló”
Az első félidő mindenekelőtt megmutatta, hogy a müncheniek sokáig nem tudtak fogást találni a Vörös Ördögök védelmén. „Sok problémánk volt. Amikor egy csapat ennyire szervezetten védekezik és csak arra vár, hogy hibázzunk, az mindig nagyon nehéz.” – értékelt van Gaal. „Az első félidőben csak az utolsó percet tekintheti pozitívnak az ember.” – utalt Nerlinger Robben vezetést szerző találatára.
A végén az eredményjelző az FC Bayern 5:1-es győzelmét mutatta, valamint a további meccsek eredményeit a tabellán. „Nem volt még sok olyan forduló, amikor minden jól ment volna nekünk. Ma ez egy optimális meccsnap volt számunkra.”– mondta Nerlinger. Van Gaal szintén elégedetten állapíthatta meg: „A helyes úton vagyunk.”