Hiába vezetett már 2:0-ra is a Bayern a Köln ellen, a vége 3:2-es vereség lett. Valami hasonlót élhetett át a Premier League-ben szereplő Arsenal is. Az „ágyúsok” becenévre hallgató alakulat 23 perc elteltével már négy góllal is vezetett a Newcastle ellen, a vége azonban egy drámai körülmények között kialakult 4:4 lett. Bár az Arsenal egy pontot megszerzett a háromból, a bajnoki címtől végképp elköszönő Bayernt ez egyáltalán nem vigasztalja.
„A csapat a második félidőben teljesen elhagyta magát. Ez bosszantó és több mint hanyagság”, mondta Karl-Heinz Rummenigge. Az elnök először a csapat hibáit vetítette előtérbe, megemlítve a riválisok kihasználatlanul maradt botlását is: „Egy győzelem egyenesen a második helyre repített volna minket, ezzel meglett volna a Bayern minimális célja”.
Veszített a Leverkusen, döntetlent játszott a Mainz és a Dortmund – mindezek mellett a Bayern hihetetlen körülmények között szenvedett 3:2-es vereséget a kiesés ellen menekülő Köln ellen. „Dühös és csalódott vagyok”, fogalmazott Louis van Gaal. A Bayern edzője a lefújást követően elég sokáig ült a kispadon, nem hitte el a történteket. „Az hiszem, elkövettem egy hibát. A szünetben túlságosan nyugodt lehettem, s nem vázoltam fel megfelelően a második félidei taktikát”.
Még a legvérmesebb kölni drukkerek sem mertek reménykedni az első félidő után a jóban. Mario Gomez a 22. percben szerzett vezetést, a német csatár 16. bajnoki találatát jegyezte. Hamit Altintop két perccel a szünet előtt szinte lehetetlen helyzetből nyugtatta meg teljesen a bajorokat. Minden jól alakult, sokan már elkönyvelték a Bayern idei negyedik vendégsikerét. A második félidő azonban nagy csalódás volt mindenki számára, kivéve persze a Rhein Energie stadionban helyet foglaló kölni drukkerek számára nem.
Ismétlődő jelenség
„A csapat hozzáállása a második félidőben rossz volt. Többször is, például Mönchenglanbachban, Leverkusenben, a Schalke ellen és mit tudom én még, hol történt, hogy a meccset 15 percen belül ajándékoztuk el”, nyilatkozta Rummenigge. A Bayern mindezek mellett Wolfsburgban is elpazarolt egy egygólos előnyt, de a BL-ben is előfordult már ilyesmi, az AS Roma ellen szintén kétgólos előny birtokában kaptak ki. 1997. november 30-án fordult elő utoljára az, hogy a Bayern München kétgólos előny után kikapjon. Akkor egyénként a Bayer Leverkusen fordított, s nyert végül 4:2-re.
Szombaton a hazai csapat góljait rendre védelmi hibák előzték meg. Christian Clemens (55.p) és Milivoje Novakovic (62.perc és 73. perc) góljaival vitték dűlőre a dolgot a kecskések. „Remekül futballoztunk az első negyvenöt percben, vezettünk is 2:0-ra. Látszólag sokan úgy gondolták, hogy a félidei sípszó már a végét jelentette lett volna”, panaszkodott az bajorok elnöke.
Keserűség és fájdalom
A mérkőzés után a játékosok sem kerestek kibúvót. „Úgy gondolom, csapatként hibásak vagyunk”, jegyezte meg Altintop. „Olyan, mintha szellemileg lekapcsolnának bennünket”, mondta Müller, majd folytatta: „kezdetben nehéz felvázolni egy ilyen mérkőzést, de végül is félreismerhetetlen tényként mondhatjuk, saját hibánkból következik az ilyen. Felelősek vagyunk azért, amiért ilyen rosszul állunk ebben a szezonban”.
Mint oly sokszor már a szezonban, sokan most is az elhullajtott pontokat sajnálják: „Egy ilyen vereség nagyon elkeserítő tud lenni, fáj”, mondta Philipp Lahm, majd hozzátette: „Még egy ilyet semmiképpen sem engedhetünk meg magunknak”.