Úgy tűnik, hogy a Bayern München részéről a jövőben nem találkozhatunk majd dél-amerikai tehetségek leigazolásával. Ezt Karl-Heinz Rummenigge erősítette meg a Sport Bildnek adott nyilatkozatában.
Az FCB AG vezérigazgatója elmondta: „Nem fogunk többet fiatal játékosokat hozni Dél-Amerikából, ennek nincs semmi értelme.” Rummenigge sokkal nagyobb szerepet kíván szánni a jövőben a Bayern másodikszámú csapatának. Ezzel Christian Nerlinger sincs másképp, aki a minap a Süddeutsche Zeitungnak beszélt arról, hogy a jövőben jobban fognak törődni az utánpótlással és a játékos-megfigyeléssel.
Mindez a profiknak sem lenne ellenére, legalábbis Manuel Neuer a Sport Bildnek elmondta, hogy jót tenne a Bayernnek, ha még több német játékos szerepelne a csapatban.
Talán a többség számára nem eredményezett agyvérzés-közeli állapotot a bejelentés. A Bayern Münchennek tucatnyi dél-amerikai idolja volt az elmúlt időszakban, azonban az érkezésükkor szinte mindegyikük már ismert, a Bundesligában már korábban remekül helytálló játékos volt. A teljesség igénye nélkül Lucio, Ze Roberto, Paulo Sergio és Jorginho Leverkusenből, Giovane Elber Stuttgartból, Claudio Pizarro pedig Brémából érkezett Münchenbe. A kezdőcsapat közelében álló jelenlegi dél-amerikai játékosaink közül Luiz Gustavo a Hoffenheimben, míg Rafinha a Schalkéban bizonyította már korábban rátermettségét a Bundesligára.
Az elmúlt két évtizedben féltucatnyi játékost igazoltunk közvetlenül Dél-Amerikából is. Közülük ténylegesen befutott játékossal talán nem is találkozhatunk. S igazából csak ketten jutottak el odáig, hogy egy egész korszakon át a Bayern München játékosai legyenek. Roque Santa Cruz sosem tudott kikecmeregni a tehetség kategóriájából, míg Martin Demichelisnek sikerült ugyan beverekednie magát a kezdőcsapatba, a 2007/08-as szezonban nyújtott teljesítménye ténylegesen klasszis szintű volt, utána azonban fokozatosan írta ki magát a kezdőből és a szurkolók szívéből.
Mellettük pedig olyan fiatal játékosok érkeztek még Dél-Amerikából, akikben a vezetők nagy potenciált éreztek a jövőt illetően, azonban mégsem sikerült nekik megmutatniuk, állnak azon a szinten, hogy ennek a csapatnak a mezét magukra öltsék: Adolfo Valencia, Julio Dos Santos vagy Jose Ernesto Sosa sem váltotta be hosszútávon a hozzá fűzött reményeket.
Érdemes kiemelni Paolo Guerrerót, aki úgy volt több szezonon át a profi csapatunk tagja, hogy előtte az utánpótlásunkban is szerepelt.
Amennyiben kiterjesztjük a szemlélődésünket az egész földgolyóra, akkor azt látjuk, hogy más földrészekről sem volt jelentős számú bevált igazolásunk – itt ráadásul már akkor sem, ha a Ligán belülről igazoltunk. Elég az iráni különítményre, a Daei, Hashemian, Karimi hármasra gondolni. Egy afrikai játékosunkból viszont igazi kultfigura vált: Sammy Kuffourt ráadásul mi hoztuk el Németországba, igaz, előtte egy évig az FC Torinóban is szerepelt. A Jürgen Klinsmann által Münchenbe csábított Joseph Ngwenya is központi figura volt egy időben a hazai szurkolók körében, csak éppen negatív irányból…
Két jelenlegi játékosunkról nem esett szó. Közülük Takasi Usami csupán idén érkezett, míg Breno már évek óta Münchenben szerepel.
Itt kérjük meg a kedves olvasókat, hogy mondják el véleményüket e két játékossal kapcsolatban: képesek lehetnek-e (még) megmutatni a tehetségüket, s képesek lehetnek-e arra, hogy egyszer olyan alapemberek legyenek a Bayernben, mint Elber, Lucio vagy Kuffour voltak.