Rendkívül fontos mérkőzésen felejthető teljesítménnyel szerezte meg a három pontot a Bayern elsősorban a mindkét arcát megmutató Gomeznek köszönhetően.
Az első fél órában még attraktívan játszó Bayern az emberelőny megszerzése után elveszítette a lendületét, a vezető találat után pedig teljesen leállt. Nem csoda, hogy a stuttgarti rangadó megnyerése ellenére az osztályzatok nem a legfényesebbek. Az első percekben óriási helyzetet kihagyó, majd két gólt szerző Gomezt viszont megjutalmazta a Kicker (1,5), rajta kívül pedig még Kroos (2), Lahm és Badstuber (2,5) kapott közepesnél jobb értékelést. Kiemelendő még, hogy az ősszel többnyire remeklő Ribéry ezúttal– Van Buytennel karöltve – csak négyest kapott.
A Stuttgartból a több bravúrt is bemutató Ulreich (2,5) mellett más nem ment hármas alá, Hajnal Tamás például négyest kapott. A meccs embere természetesen Gomez lett. A találkozó színvonalát közepesnél kicsit rosszabbra (3,5), Manuel Gräfe játékvezető munkáját pedig gyengére (4) értékelte a Kicker – utóbbinál Molinaro kiállítását túl szigorú döntésnek tartották.
A hét embere Lukas Podolski lett (Köln), aki két gólt is szerzett a Freiburg ellen (egyébként kedd este a Mainz ellen is betalált). A forduló csapatába (melyet ITT láthattok) Gomez és Kroos is bekerült.