Az FC Bayernnek valamelyest sikerült Katarból és Indiából pár plusz fokot csempésznie a csütörtök délutáni (15 óra) hazai edzésre. Bajorországon kívül sehol máshol az országban nem volt ennyire tiszta idő és nyolc fok. A német rekordbajnoknak a mai nappal téli felkészülési programjuk hajrájához érkeztek, hiszen alig nyolc nap múlva jön az újév első tétmérkőzése a Borussia Mönchengladbach ellen.
Ahogyan azt a csapat hazaérkezésekor Jupp Heynckes vezetőedző elmondta, az első hazai edzésre nem tervezetett különösen nagy dolgokat. A 66 éves szakember csupán egy szimpla átmozgató edzést és egy csapatom belüli edzőmeccset tervezett csütörtökre – így próbált a Dohában elfáradt játékosait visszahozni a mély fáradtságból. Erre azonban nagyon nem volt szükség, hiszen a szerda szabadnap után látszólag nagyon motiváltan tértek vissza a játékosok, akik egy szoros kis edzőmeccset játszottak. A győztes csapat az Arjen Robben, Toni Kroos és Manuel Neuer vezetette sárgák lettek, legyőzvén a piros csapatot, melyben többek között Franck Ribery, Mario Gomez és Jörg Butt szerepelt.
Daniel van Buyten, aki vádli sérülése miatt kénytelen volt kihagyni a két nappal ezelőtti India elleni barátságos mérkőzést szintén részt vett a csapat edzésén. Bastian Schweinsteiger azonban nem volt jelen az edzőpályán. A csapatkapitány-helyettes egyéni edzésmunkát végzett az edzőteremben.
Annyit biztos, hogy az elkövetkezendő napokban sem lesz megállás. Heynckes péntekre két, valamint szombatra még egy edzést tervezett a vasárnap koradélutáni (14 óra) Rot-Weiss Erfurt elleni utolsó edzőmérkőzés előtt. „Ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz számunkra”, mondta az edző. A szezon második fele tehát már az ajtón kopogtat. A visszaszámlálás elkezdődött…