Ivica Olic alig több mint hét és fél héttel ezelőtt járt utoljára az Imtech Arénában. A még tavaly decemberben megrendezésre kerülő jótékonysági mérkőzésen együtt futballozott többek között Zinedine Zidane-al, Ronaldoval és Luis Figóval a szegények megsegítése érdekében. Szombaton a helyszín ugyanúgy Hamburg lesz, ám most Ivi-re és a Bayernre ennél sokkal nehezebb összecsapás vár.
Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a 32 éves csatár a hétvégén visszatér az egykori sikerek helyszínére. Olic 2007 és 2009 között 78 Bundesliga mérkőzésen 29 gólt szerezve lett igazán ismert labdarúgó. Ezt követően került Münchenbe. "Boldog vagyok, hogy visszatérhetek Hamburgba. Mindig nagyszerű hangulat uralkodik a stadionba, ami véleményem szerint az egyik legjobb stadion a bajnokságban", mondta Olic a csütörtöki edzést követően.
A különleges hangulat, a régi emlékek és jó barátok kilencven perc erejéig azonban biztosan elfelejtődnek majd. Olic és a Bayern ugyanis a győzelem szándékával utazik az Észak-déli rangadóra. A Wolfsburg elleni győzelem után a Bajorok célja az újabb három pont bezsebelése lesz. „Szeretnénk győzelmi szériába kezdeni”, jelentette ki Olic.
A horvát válogatott csatár ezen a hétvégén is nagy szerepet kíván játszani csapata győzelmében, a lehetőségért pedig nagyon küzd az edzéseken. A „farkasok” elleni negyedóra játék után most abban reménykedik, hogy ennél pár perccel még többet kaphat majd edzőjétől. „Bizonyítottam, hogy remek formában vagyok. Mindent megteszek az edzéseken, és az edző is tudja, bármikor számíthat rám.”
Olic számára a téli felkészülés is kiválóra sikeredett. A horvát csatár volt a barátságos mérkőzések gólkirálya – hét gólt szerzett. „Azt gondolom, hogy az edző elégedett az edzésmunkámmal. Mondta is, hogy csak így tovább.” Az biztos, hogy Olic egy bérelt helyre hajt a kezdőcsapatban, ám téved az aki úgy gondolja, Mario Gomez kiszorítása az elsődleges célja. „Nem harcolni szeretnék Marioval, mert már játszottam vele együtt. Kaphatnék helyet például mellette is”, magyarázta Olic.
Jövője még bizonytalan
„Remélem, hogy egyre több és több játékpercet kaphatok”, reménykedett Olic, akinek egyébként a nyáron lejár a Bayernnél a szerződése. A média jelentéseivel ellentétben még egyáltalán nem született semmiféle döntés. „Túl korai lenne még arról beszélnünk, hogy ezt vagy azt akarok. Nem beszültünk még a jövőmről”.
Igaz, hogy még a téli szünet előtt Olic tett olyan megjegyzést, hogy „mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megkapjam a lehetőséget. Ha viszont már nem számítanak rám, továbbállok. Én soha nem követeltem garantált helyet a csapatban, mert ilyen itt nem is létezik”. Jelen pillanatban Olic érzi, van keresnivalója, ráadásul hozzá is tette, eltökélt szándéka, hogy a tavasszal helyet keressen magának a csapatban. Talán már szombaton, Hamburgban egy újabb nagy lépést tehet ennek irányába.