Nyolc csapat maradt még talpon, akik mind egy lépésre kerültek az elődöntőtől. Kedden és szerdán az újévben először rendeznek kupameccseket Németországban. A negyeddöntők következnek.
Holsten Kiel - Borussia Dortmund (2012.02.07., 20:30, élőben SPORT1)
A keddi nap egyetlen mérkőzésen a 2008-ban kupagyőzelmet ünneplő Borussia Dortmund a negyedosztályú Holsten Kiel együtteséhez látogat. Bár a legtöbb fogadóiroda biztos kettest mondana erre az összecsapásra, azért mégsem lesz ez annyira sétagalopp negyeddöntő a német bajnok számára. Az ellenfél ugyan negyedosztályú, ám eddig nagyszerűen menetelt ebben a szezonban. Az eddig lejátszott három kupameccsük alatt hét gólt szereztek és egyetlen egyet sem kaptak – ráadásul olyan együtteseket búcsúztattak, akik mind magasabb osztályt képviseltek (Energie Cottbus, Duisburg, Mainz). És még egy érdekes mutató: a Holsten Kiel úgy második a Regionálligában (Észak), hogy hazai pályán még nem szenvedett egyszer sem vereséget (10 meccs, 9 győzelem és 1 döntetlen).
Mindezek fényében tehát már nem is annyira egyértelmű a Dortmund továbbjutása, ráadásul arról még nem is ejtettünk szót, hogy bajnokságban menetelő Klopp-csapat a kupában rendre szenvedős meccseket játszik. A nyolcaddöntőben például 0:0 után csak büntetőkkel tudtak túljutni a Fortuna Düsseldorf ellen. Egy biztos, érdemes lesz megnézni kedd este ezt az összecsapást.
1899 Hoffenheim - Greuther Fürth (2012.02.08., 19:00)
Amennyiben a Holsten Kiel-nek nem sikerülne túljutnia a Dortmundon, akkor szerdán koraeste már csak a másodosztályú Greuther Fürth csapatának adatik meg a lehetőség arra, hogy megtörje az elsőligás csapatok egyeduralmát a legjobb négy között. Ehhez azonban a Hoffenheimet kellene legyűrniük. A Fürth egyébként tipikusan az a csapat, amely évről évre tud meglepőt nyújtani a kupában. Idén eddig a Nürnberget leszámítva nem volt csodaszámba menő győzelmük, de persze nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy az idei sorozat egyik legnagyobb arányú győzelme éppen a nevükhöz fűződik (Eimsbütteler TV ellen 10:0). A Fürth legnagyobb hátrányát talán az idegen légkör jelenti majd. A Bundesliga kettőben a feljutást jelentő helyektől két pontra lévő Greuther a vereségük több mint felét idegenben szenvedik el.
A Hoffenheim eddig a kupában tulajdonképpen mondhatni, hogy hozta a kötelezőt. A 1899-es alakulat a Germania Windeck, az 1. FC Köln és az FC Augsburg kiejtésével jutott a legjobb nyolc közé. Meglepetésszámba menne tehát, ha a Hoffenheim ne hozná a kötelezőt és ne jutna be a legjobb négy csapat közé...
Hertha BSC Berlin - Mönchengladbach (2012.02.08., 19:00, élőben SPORT2)
Két első osztályú együttes összezörrenése a kupában soha nem kínál rossz szórakozást és valószínűleg így lesz ez a Hertha – Mönchengladbach meccsel is szerda koraeste. A nagy kérdés viszont egyértelműen az, hogy vajon a Bundesligában szenzációsan szereplő Gladbach képes lesz-e átmenteni formáját a kupára is. Az eddigi fordulók alapján úgy tűnik, igen. Reus vezényletével az előző fordulóban például a címvédő Schalkénak intettek megálljt (3:1).
A Hertha BSC az idei kupasorozatban azonban rutinosan hozta a kötelezőket és az előző körből már nagyon jól tudja, milyen egy első osztályú együttesnek kiutat mutatni a kupából (Kaiserslautern, 3:1). A két együttes ritkán csap össze a kupában, ezért a legutóbbi egymás ellen elért eredményt a bajnokságból vehetjük figyelembe: 1:2! A Borussia nyert már Berlinben!
VfB Stuttgart -Bayern München (2012.02.08., 20:30, élőben SPORT1)
Erről az összecsapásról a megszokott módon külön cikkben számolunk be…
A Német kupa 2011/2012-es szezonjának eddigi eredményeit ide kattintva találod!