Női FCB: Biztossá vált a bennmaradás
Sima vereséget szenvedett női csapatunk a bajnoki címre hajtó Turnie Potsdam vendégeként: a bajnoki címvédő 3-0-ra verte meg Thomas Wörle együttesét. A vereség ellenére annyi bizonyossá vált, hogy csapatunk nem fog kiesni: három fordulóval a vége előtt 9 pont az előnyünk a már kiesőhelyen álló Lipcsével szemben, a gólarányunk azonban lényegesen, 38 egységnyivel jobb.
Ivica Olic távozik, Wolfsburgba igazol!
Bár a Bayern München részéről hivatalos megerősítés még nincs, a VfL Wolfsburg már weboldalán is közölte: Ivica Olic hamarosan egy két évre szóló szerződést ír alá a "farkasokkal".
Női FCB: Vereség Wolfsburgban
A bíztató kezdést követően női csapatunk újabb kellemetlen vereségbe szaladt bele a Bundesligában: Thomas Wörle együttese vasárnap a VFL Wolfsburg együttesének otthonában lépett pályára, s kapott ki 3-0-ra.
A hét témája: Kiélezett helyzetben nem megy?
Az évtizedek során kialakult egy bizonyos kép a Bayern Münchenről, miszerint ők azok, akik sosem adják fel, akik koncentráltságukkal, elhivatottságukkal akkor is képesek vetélytársaik fölé kerekedni, ha épp nem megy nekik. Mára azonban, mintha ez egyre kevésbé mutatkozna meg – legalábbis az eredmények oldalán.
Péntek: Ötgólos meccsen nyert a Wolfsburg (VIDEÓ)
Remek mérkőzéssel vette kezdetét a Bundesliga 21. fordulója. Pénteken a Wolfsburg-Freiburg összecsapáson öt gól született, melyeknek nem kis túlzással több, mint fele vetekszik majd a forduló gólja címért...
"Soha nem követeltem garantált helyet"
Ivica Olic alig több mint hét és fél héttel ezelőtt járt utoljára az Imtech Arénában. A még tavaly decemberben megrendezésre kerülő jótékonysági mérkőzésen együtt futballozott többek között Zinedine Zidane-al, Ronaldoval és Luis Figóval a szegények megsegítése érdekében.
Robben: "Ez Ivi gólja volt"
Egy gól – két gólszerző? Lehetséges ez? A Bayernnél úgy fest, hogy igen. A Wolfsburg elleni 2-0-ra megnyert mérkőzés minden eldöntő gólja Ajren Robben nevéhez fűződik, ám a müncheniek legalább annyira ünnepelték Ivica Olicot is.
FC Bayern - VFL Wolfsburg 2:0
Visszatérés az egykori sikerek helyszínére
Hasan Salihamidzic szombaton a Wolfsburg színeiben visszatér az egyikori nagy sikerek helyszínére, Münchenbe. A Bayern Magazin ennek apropóján készített vele egy interjút.
Mindenki támadjon, mindenki védekezzen
Az előny a bajnokságban elszállt, mellesleg Daniel van Buyten is sérülés miatt két hónapig harcképtelen lesz. A helyzet tehát ennek fényében nem igazán jó. Anatoliy Tymoshchuk ennek ellenére nagy izgalommal várja a négycsapatos harcot a Bundesligában.
A Lion's Sport legújabb termékei:
Torfabrik
Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...
Hátizsák

Ajándék shop