Szerda délelőtt befejeződött oldalunk hattrick-bajnoksága, a XVI. Kaiser Franz Pokal. Akárcsak az előző kiírásban, most is az Fc Bayern München Über Alles (BastianSchweini fórumozónk) csapata győzedelmeskedett.
A májusban indult tornán 12 csapat vett részt. A szezon első felében két hatos csoportban mérkőztek meg egymással az együttesek az első két (továbbjutó) helyért, az elődöntők során egy találkozó döntött, a finálé pedig két mérkőzésen dőlt el.
Már a csoportmérkőzések is nagy izgalmakat hoztak, hiszen például a B-csoportban csak a pótforduló során dőlt el, hogy a címvédő egyáltalán kivívja-e a részvételt az elődöntőben.
Az elődöntőkben óriási meglepetésre mindkét mérkőzésen csak a hosszabbításban - aranygóllal - értek véget a találkozók, hogy aztán a sorozat történetének egyik legizgalmasabb döntőjére kerüljön sor az Fc Bayern München Über Alles és a SuperBayern89 között.
Az első mérkőzésen a címvédő hazai pályán fölényes 5:0-s győzelmet aratott - ekkor úgy tűnt, a visszavágó már csak formalitás. Ráadásul a második találkozó 13. percében ismételten a címvédő talált be, 6:0-ra módosítva az összesített eredményt. A SuperBayern89 csapata viszont - csillogtatva a német erényeket - nem adta fel, és már az első félidőben 3:1-re módosította az eredményt, majd a 73. és a 84. percben szerzett találatokkal 5:1-re "jött fel". Újabb gólok azonban már nem születtek, így az Fc Bayern Über Alles 6:5-ös összesítéssel megvédte a címét.
A következő sorozat várhatóan ősszel fog elindulni, információkat addig is az Interaktív/Hattrick menüpontban, illetve a Fórum Hattrick-részlegében találhattok.