fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Mancini: "Megpróbáljuk megverni a Bayernt"

Roberto Mancini, a Manchester City vezetőedzője: „Már a csoportsorsolás után tudtam, hogy ez egy nagyon nehéz csoport, de sok hibát is elkövettünk. Egy olyan klub, mint amilyen mi vagyunk, nem engedheti meg magának azt, hogy öt meccsből kettőt elbukjon. Viszont soha ne mondd azt, hogy soha! Megpróbáljuk megverni a Bayernt és meglátjuk mi lesz!

30% esélyt jósolok magunknak [a továbbjutást illetően - a szerk.]. Ha nyerünk, és a Napoli nem tudja megverni a Villarrealt, akkor történelmi pillanatot élhet át a klub. Az a véleményem, hogy jobbak vagyunk, mint a Napoli, de ne felejtsük el megvertek bennünket és megérdemelt lesz továbbjutásuk ha a Villarrealt is legyőzik.

Nincs olyan, hogy valaki szeret veszíteni a Bajnokok Ligájában. A Villarreal eddig elvesztette mind az öt találkozóját, ezért most fontos számukra, hogy becsületből megpróbálják megnyerni az utolsót. Nekünk azonban csak a saját feladatunkkal kell foglalkoznunk. Ha nem sikerült, akkor az Európa Ligában folytathatjuk, amit természetesen megpróbálunk majd megnyerni.”

Módosítás: dec. 06., 18:53

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További rövid hírek

Facebook Közösség