"Berlin óriási motivációt jelent számomra"
Utoljára 2010-ben játszott német kupadöntőt a Bayern. Azóta részben átalakult a csapat. Vannak olyanok, mint Manuel Neuer, aki tavaly éppen kupagyőzelemmel búcsúzott a Schalkétól, de az új emberek többségének ez lesz az első kupadöntője. Így Jerome Boatengnek is.
Négyszeres sárgalap-veszély
Sajnos mostanában többször kerülnek szóba egy-egy mérkőzésünk előtt a sárga lapok. Nincs ez most sem másképp: a kedd esti Olympique Marseille elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján négy játékosunkat is az eltiltás veszélye fenyeget.
Senki sem sérült meg komolyabban
Gyönyörű játékkal magabiztosan győzött a Bayern a Hoffenheim ellen (7:1), azonban három kulcsjátékos sérülése miatt mégsem örülhettünk felhőtlenül. Most viszont megnyugodhatunk, a Robben-Gomez-Boateng trióból senki sem sérült meg komolyabban.
Boateng: "Bierhoff akartam lenni"
Jerome Boatenggel a DFB hivatalos oldala készített egy hosszú interjút. Ennek egy részletét olvashatjátok most.
Heynckes elégedett Alaba teljesítményével
Miután Bastian Schweinsteiger megsérült a Stuttgart elleni kupamérkőzés legelején, David Alaba vette át szerepkörét, amit a Kaiserslautern elleni mérkőzésen is megtartott magának.
Boateng jubilált egykori klubja ellen
A Bundesliga 20. fordulójának szombati zárómérkőzésén Jerome Boateng századik Bundesliga mérkőzését játszotta.
Mindenki támadjon, mindenki védekezzen
Az előny a bajnokságban elszállt, mellesleg Daniel van Buyten is sérülés miatt két hónapig harcképtelen lesz. A helyzet tehát ennek fényében nem igazán jó. Anatoliy Tymoshchuk ennek ellenére nagy izgalommal várja a négycsapatos harcot a Bundesligában.
Boateng: "Ez volt számomra a helyes lépés"
Jerome Boateng féléve a Manchester City-től igazolt át a Bayern Münchenhez. A berlini születésű védő úgy fest, megszokta a müncheni légkört: „A bajor mentalistás tökéletesen passzol hozzám”.
Visszatekintő 2011 (II. rész)
Visszatekintő sorozatunk második részében az edzőváltás körülményeiről, a kapuskérdésről, az érkezőkről és a távozókról olvashattok.
FCB - BVB: Mérlegen a szélsővédők
Szombaton következik az ősz mérkőzése a Bundesligában: a Borussia Dortmund a Bayern München otthonába látogat: a bundesliga.de elemező sorozatának harmadik részében a szélsővédőké a főszerep.
A Lion's Sport legújabb termékei:
Torfabrik
Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...
Hátizsák

Ajándék shop

További rövid hírek
-
Nerlinger: Nagyjából fix Pizarro leigazolása
Rövid hírek | máj. 24., 18:03
-
Hat játékos búcsúzott a Bayerntől
Rövid hírek | máj. 23., 07:44
-
Schweinsteiger elnézést kért a köztársasági elnöktől - Gauck megérti
Rövid hírek | máj. 21., 20:27
-
"FINALE DAHOAM" - A legjobb videók
Rövid hírek | máj. 18., 19:29
-
Pénteki edzés és sajtótájékoztató - GALÉRIA
Rövid hírek | máj. 18., 18:48
-
Münchenben a Chelsea - Galéria
Rövid hírek | máj. 18., 18:39
-
Ballack: "A Bayern a favorit"
Rövid hírek | máj. 17., 20:01
-
Chelsea: az utolsó edzés Londonban
Rövid hírek | máj. 17., 19:22
-
Négy Chelsea-játékos az angol keretben
Rövid hírek | máj. 17., 18:31
-
U17 EB: Németország drámai körülmények között ezüstérmes
Rövid hírek | máj. 16., 18:52
-
Bremen: Pizarro megerősítette távozási szándékát
Rövid hírek | máj. 16., 17:32
-
Edzés: Nagyjából mindenki fitt a döntőre
Rövid hírek | máj. 16., 14:26
-
BL-döntő: Portugál bíró fújja majd a sípot
Rövid hírek | máj. 15., 19:45
-
Harry Redknapp: "Mi mindannyian a Bayernnek fogunk szurkolni"
Rövid hírek | máj. 15., 19:30
-
FCB II: Van Buyten játszott, kapufát rúgott
Rövid hírek | máj. 13., 11:25
-
Így látjátok ti: Dante jó igazolás volt
Rövid hírek | máj. 13., 07:31
-
Nationalelf: Megkezdődött az első edzőtábor
Rövid hírek | máj. 12., 14:23
-
Robben még sokáig szeretne játszani
Rövid hírek | máj. 10., 20:51
-
Chelsea: Továbbra is kérdéses David Luiz és Cahill játéka
Rövid hírek | máj. 09., 21:13
-
Közlemény
Rövid hírek | máj. 08., 22:50