"A Bayernnek mentálisan kell erősnek lennie"
Bixente Lizarazu igazán tudja, mi kell ahhoz, hogy valaki BL-t nyerjen. Korábbi játékosunk, aki a 2001-es hősök egyike volt, a TZ-ben megjelent írásában fejtette ki véleményét a közelgő döntővel kapcsolatban.
"Berlin óriási motivációt jelent számomra"
Utoljára 2010-ben játszott német kupadöntőt a Bayern. Azóta részben átalakult a csapat. Vannak olyanok, mint Manuel Neuer, aki tavaly éppen kupagyőzelemmel búcsúzott a Schalkétól, de az új emberek többségének ez lesz az első kupadöntője. Így Jerome Boatengnek is.
Idén is megrendezésre kerül a Ligatotal! Cup
2012 nyarán is megrendezésre kerül a Ligatotal! Cup elnevezésű német barátságos torna. Az eseményről a Bayern München csapata sem marad el.
Beckenbauer: "Senki sem hozza a maga tudását"
Franz Beckenbauer jelenleg már nincs döntéshozói pozícióban a Bayern Münchennél, ettől függetlenül megszokhattuk már, hogy nem rejti véka alá a véleményét az éppen aktuális helyzetről.
Bevételek: Csupán három csapat a Bayern előtt
Két Bundesliga-együttes is szerepel a legnagyobb bevételt számláló futballklubok Top 10-es listáján. Az FC Bayernt mindössze három csapat előzi meg.
Az edzők is a Bayernt várják bajnoknak
A Német Sajtóügynökség (dpa) a Bundesliga 18 edzőjét kérdezte arról, ki lesz szerintük 2012-ben a német bajnok. A válaszolók túlnyomó többségükben a Bayern München bajnoki címét várják. Összesen 13 edző gondolja úgy, hogy a Bajorok visszaveszik elvesztett bajnoki címüket.
A játékosok szerint a Bayern lesz a bajnok
Néhány nappal a tavaszi bajnoki rajt előtt a Kicker magazin a Bundesliga 228 játékosát kérdezte meg arról, ki lesz 2012-ben a német bajnok. A válaszadók túlnyomó többsége azt várja, hogy a Bayern visszaveszi 2011-ben elvesztett bajnoki címét - a játékosok 82,5%-a vélekedik így.
FC Bayern - Borussia Dortmund 0:1
Nagy küzdelem, kevés játék, egy buta gól – a Bayern elbukta a Dortmund elleni szuperrangadót…
FCB - BVB: Mérlegen az edzők
A bundesliga.de elemző sorozatának utolsó darabjaként az edző kerülnek sorra: a rutinos Jupp Heynckes és a fiatalos Jürgen Klopp.
FCB - BVB: Mérlegen a csatárok
Két nappal az ősz mérkőzését, az FC Bayern – Borussia Dortmund találkozót megelőzően a bundesliga.de elemező sorozatából az utolsó előtt részhez értünk: következzenek a csatárok.
A Lion's Sport legújabb termékei:
Torfabrik
Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...
Hátizsák

Ajándék shop

További rövid hírek
-
Nerlinger: Nagyjából fix Pizarro leigazolása
Rövid hírek | máj. 24., 18:03
-
Hat játékos búcsúzott a Bayerntől
Rövid hírek | máj. 23., 07:44
-
Schweinsteiger elnézést kért a köztársasági elnöktől - Gauck megérti
Rövid hírek | máj. 21., 20:27
-
"FINALE DAHOAM" - A legjobb videók
Rövid hírek | máj. 18., 19:29
-
Pénteki edzés és sajtótájékoztató - GALÉRIA
Rövid hírek | máj. 18., 18:48
-
Münchenben a Chelsea - Galéria
Rövid hírek | máj. 18., 18:39
-
Ballack: "A Bayern a favorit"
Rövid hírek | máj. 17., 20:01
-
Chelsea: az utolsó edzés Londonban
Rövid hírek | máj. 17., 19:22
-
Négy Chelsea-játékos az angol keretben
Rövid hírek | máj. 17., 18:31
-
U17 EB: Németország drámai körülmények között ezüstérmes
Rövid hírek | máj. 16., 18:52
-
Bremen: Pizarro megerősítette távozási szándékát
Rövid hírek | máj. 16., 17:32
-
Edzés: Nagyjából mindenki fitt a döntőre
Rövid hírek | máj. 16., 14:26
-
BL-döntő: Portugál bíró fújja majd a sípot
Rövid hírek | máj. 15., 19:45
-
Harry Redknapp: "Mi mindannyian a Bayernnek fogunk szurkolni"
Rövid hírek | máj. 15., 19:30
-
FCB II: Van Buyten játszott, kapufát rúgott
Rövid hírek | máj. 13., 11:25
-
Így látjátok ti: Dante jó igazolás volt
Rövid hírek | máj. 13., 07:31
-
Nationalelf: Megkezdődött az első edzőtábor
Rövid hírek | máj. 12., 14:23
-
Robben még sokáig szeretne játszani
Rövid hírek | máj. 10., 20:51
-
Chelsea: Továbbra is kérdéses David Luiz és Cahill játéka
Rövid hírek | máj. 09., 21:13
-
Közlemény
Rövid hírek | máj. 08., 22:50