Amitől sokan tartottak, az most be is következett. Ahogy a SPORT1.de már korábban megszellőztette, Arjen Robben nagy valószínűséggel nem fog idén pályára lépni.
Christian Nerlinger a "Bild am Sonntag"-nak nyilatkozott: "Több mint kérdéses, hogy Arjen a őszi szezonban még bevethető lesz-e" Sőt, akár még a jövő évi első meccs, a Wolfsburg elleni (jan.15.) is kérdéses lehet: "Gyógyulásának üteme egyáltalán nem kielégítő. Sokáig fog tartani, míg újra fit lesz"
Diagnózis
Robbent a rendkívüli szabdságából visszatérve ismét vizsgálatoknak vetették alá, s ekkor derült ki, hogy még mindig be van vizesedve az érintett izom. Éppen ezért továbbra is nyugalomra lesz szüksége a 26 éves támadó középpályásnak.
Arjen még a VB előtt szedett össze egy húzódásnak diagnosztizált sérülést - amit a holland orvosi stáb, köztük a sokat kritizált fizikoterapeuta, Dick van Toorn később gyógyultnak nyilvánított.A sokkoló hír azonban csak a világbajnoki torna után jött: Mint a müncheni MRI vizsgálatból kiderült, a kikezeltnek hitt sérülés valójában sokkal súlyosabb, s valójában egy 5c m-es izomszakadásról van szó.
Van Gaal már egy korábbi interjújában is megosztotta félelmeit Robben esetleges hosszabb sérülésével kapcsolatban:
"Tavaly Ribéry sem tudott jól felkészülni, s tudjuk, hogy az mit jelentett...akkor decemberig kellett várni rá, ráadásul csak áprilisra került csúcsformába. Remélem vele nem ez fog történi"
Egyelőre azonban beigazolódni látszik van Gaal félelme...