Hat játékos búcsúzott a Bayerntől
Kedd este Hollandia ellen zárta a 2011/2012-es klubszezont a Bayern, a találkozóra hazai pályán kerül sort. Kihasználva ezt az alkalmat, a klub virágcsokorral és ajándékkal elbúcsúztatta hat játékosát is: Butt, Pranjic, Olic, Usami, Breno és Sattelmaier köszönt el.
Tymo szerződése 2013-ig meghosszabbodott
Mint minden évben, idén is több játékosnál kerül előtérbe a szerződésének meghosszabbítása kérdése. Egy játékosunk esetében úgy fest, erre már automatikusan sor is került.
12 játékosunk a válogatottakban
Szerdán, pontosan 100 nappal a lengyel-ukrán közös rendezésű EB nyitómérkőzése előtt a világ nemzeti válogatottjai idén először lépnek pályára.
A hét témája: Elfeledett játékosok
Nyáron Jupp Heynckes azt ígérte, a kezdőcsapatot folyamatosan rotálni fogja, elegendő lehetőséget adva minden kerettagnak. Több mint félévvel később azonban ennek a totális ellenkezőjét láthatjuk.
Pranjic váltani akart, de a Bayern nem engedte
Német sajtóinformációk szerint a Bayern horvát válogatott középpályása, Danijel Pranjic már mindenben megegyezett a Premier League-ben szereplő Everton csapatával, ám az üzlet végére...
Olic: "Szívesen maradnék, de nemcsak egy évre"
Formálódni látszanak Ivica Olic jövőjével kapcsolatos tervek. Egyre gyakrabban jelennek meg hírek a horvát támadó lehetséges hosszabbításával kapcsolatban. S most már az is látszik, hogy Olic maradna, de csak abban az esetben, ha a klub több, mint egy éves szerződést ajánlana számára.
Helyzetjelentés Dohából
Rafinha megérkezésével a keret összes tagja ott van a csapat edzőtáborán. Mi több, Emre Can, az FC Bayern II-ből is elutazhatott a profikkal! Lássuk, hogy kedden mik történtek a csapat körül.
EURO 2012: Olic és Pranjic is ott lehet
Hét mérkőzés, huszonkét nap alatt – egy hosszú, fárasztó időszakon van túl az FC Bayern. Jupp Heynckes azonban hiába adott keddre és szerdára egyaránt szabadnapot, tulajdonképpen a keret fele nem élvezheti a pihenőt, hiszen 13 játékosunk az év utolsó válogatott mérkőzéseire készül.
Danijel Pranjic már télen távozhat
Ha van olyan személy, aki igazán nem lehet elégedett ebben a szezonban, az minden bizonnyal Danijel Pranjic. A horvát középpályás egészen az Ingolstadt elleni mérkőzésig nem kapott igazi lehetőséget Jupp Heynckestől.
FCB II: Vereség a városi derbin
Az FC Bayern és az 1860 München amatőrcsapatai 1394 nap után futottak össze újra – ezúttal a Regionalliga déli csoportjában. Akkor még Badstuberrel és Kroos-szal a fedélzeten...
A Lion's Sport legújabb termékei:
Torfabrik
Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...
Hátizsák

Ajándék shop

További hírek
-
A Bayern szurkolói elnézést kérnek Robbentől
Hivatalos hírek | máj. 23., 18:52
-
Hivatalos: Usami a Hoffenheimhez szerződik
Hivatalos hírek | máj. 23., 18:12
-
Hivatalos: Tom Starke érkezik Neuer mögé
Hivatalos hírek | máj. 16., 17:53
-
Átigazolások: Várhatóan nem jön újabb belső védő
Sajtóhírek | máj. 14., 19:06
-
„Tanulnunk kell ebből a vereségből”
Hivatalos hírek | máj. 13., 19:06
-
Giroud megerősítette: tárgyalnak a Bayernnel
Sajtóhírek | máj. 09., 20:40
-
Idén is megrendezésre kerül a Ligatotal! Cup
Hivatalos hírek | máj. 03., 18:18
-
Robben 2015-ig hosszabbít
Hivatalos hírek | máj. 03., 16:44
-
"Garantálom, egyetlen sztár sem hagy el minket"
Sajtóhírek | máj. 02., 20:40
-
Daniel van Buyten 1 évvel hosszabbított
Hivatalos hírek | ápr. 30., 14:38
-
Sajtóhír: Mitchell Weiser érkezhet
Sajtóhírek | ápr. 29., 19:20
-
Megérkezett a csapat új idegenbeli szerelése
Hivatalos hírek | ápr. 27., 17:48
-
Hivatalos! Dante a Bayernhez igazol
Hivatalos hírek | ápr. 26., 13:55
-
Sajtó: Rekordösszegű büntetést kapott Ribery
Sajtóhírek | ápr. 21., 11:13
-
Jose Mourinho és Cristiano Ronaldo a Bayernről
Sajtóhírek | ápr. 05., 13:32
-
Mario Gomez 2016-ig hosszabbított
Hivatalos hírek | ápr. 04., 12:59
-
"Úgy gondolom, itt fejezem be a karrierem"
Sajtóhírek | márc. 29., 14:16
-
Tymo szerződése 2013-ig meghosszabbodott
Sajtóhírek | márc. 28., 14:58
-
Nerlinger: Emre Can profi szerződést kap
Sajtóhírek | márc. 26., 17:58
-
DFB: Hermann Gerlandot díjazták
Hivatalos hírek | márc. 24., 10:16